9. Merre megyünk?

A klasszikus vicc szerint az egyszeri ember minden este buzgón imádkozott a lottó ötösért. Egy este aztán válaszolt a kérésére az Úr: “Édes fiam legalább egyszer tölts már ki egy szelvényt…” Hasonlóan a cégtulajdonosok döntő része – ahogy nekem megsúgják – buzgón óhajtja, hogy a cége növekedjen. Erre azt szoktam válaszolni: “És ezt honnan fogja észrevenni?” Ugyanis a cégek döntő része nem képes mérni, hol is áll valójában.

Hosszú idő után rá kellett jönnöm, a vállalkozásoknak nem az állam, a piac, vagy a konkurensek a legnagyobb akadályuk, akikkel meg kell küzdeniük a cégük boldogulása érdekében. A cégvezetők legnagyobb akadálya – saját maguk.

A témában az egyik legszebb pszichológiai kísérlet, amikor emberekkel kukoricát kapáltattak. Beállítottak mindenkit egy végtelen sorba, aztán hajrá. Este – miután elmentek – megmérték ki meddig jutott. Másnap, minden sorba beraktak jelző táblákat, 10méter, 20 méter, stb. Megint semmit sem szóltak, csak mindenki kapált a sorában. Megdöbbenésre a teljesítmény 30%-ot ugrott, csupán attól, hogy mindenki tudta, hol áll –, hogy képes volt a saját teljesítményét mérni.

Mindenkiben hatalmas tartalékok rejtőznek. És az egyik remek lehetőség ezeknek a kihozására, ha mérjük a teljesítményt, mérjük a haladást.

Egyszer jártam egy papírgyárban, és a papírgyártó szalag fellett hatalmas – stadionokat megszégyenítő – eredményjelző mutatta, aznap ebben a műszakban éppen hány méter papírt gyártottak. Mindenki mérhette a teljesítményt, és ha leállt a szalag, mindenki keményen kapkodott, hogy elhárítsa a hibát.

Mérni nagyon sok mindent lehet. Leggyakrabban a forgalmat szokták – ami nagyon csalóka dolog tud lenni. Hiszen gond nélkül csődbe lehet menni dinamikusan bővülő forgalom mellett, például, ha aránytalanul nőnek a költségeink, vagy – és ez a leggyakoribb – ha gatyaletolásos üzemmódba kapcsol a cég, azaz őrült árversenyben egyre olcsóbban adja a termékeit, szolgáltatásait.

Szerintem mindenkinek keményen össze kell raknia, mik is azok az igazán fontos paraméterek, amivel mérhető a saját cége növekedése – és aztán ezeket mérni kell és értékelni. Amint látható, jó ha ez műszakokra, sőt emberekre van lebontva.

Két dolgot azonban feltétlen mérni kell: nevezzük üzemi vagyonnak és üzemi eredménynek. Az első a saját becslésünk szerint a cégünk pillanatnyi értéke. Ebben benne van a cég által birtokolt minden cucc jelenlegi piaci értéke (ingatlanok, gépek, járművek, félkész holmik, késztermékek a raktáron) a kasszában és a bankszámlánkon lévő pénzünk, a kintlévőségeink, mínusz minden tartozásunk. Ez egy szép (remélhetőleg messziről is jól látható) szám. Ezt minden hónapban meg kell mérni.

Ugyanis soha, de soha sem szabad elfeledkezni róla, hogy a vállalkozást pénzért csináljuk. Ha ez a szám, nem növöget, akkor megette a fene az egészet. Bármilyen hihetetlen, a cégtulajdonosok kevesebb mint 10%-a képes megmondani, mennyi az üzemi vagyona a cégnek. Figyelem! Ezt a munkát nem lehet a könyvelőre bízni! A nála lévő számok gyakran távolról sincsenek kapcsolatban a valódi értékekkel. Pl. egy gép könyv szerinti leírásával meghatározott érték semmilyen kapcsolatban sincs azzal az értékkel, amennyiért valóban el lehetne adni a piacon. De az üzemi vagyon nem is a NAV-nak szól, hanem magunknak.

Az üzemi vagyon meghatározásánál arra kell törekedni, hogy azt az elméleti értéket takarja, hogyha holnap becsuknánk a boltot, és darabonként eladnánk mindent, akkor mennyit kapnánk érte.

Ez az eredmény természetesen nem jelenti a cégünk valódi értékét. Nyilvánvalóan egy versenyló értéke nem mérhető azzal, hogy hány kiló és milyen értékű lóhús, csont, lószőr és lóbőrből áll. (A valódi érték az, amit érte valóban kifizetnek. Ennek értéke pedig köszönő viszonyban sincs az üzemi vagyonnal. Ettől ez még nagyon fontos.)

A másik legfontosabb szám az üzemi eredmény. Ez nem más, mint ennek az üzemi vagyonnak változása. Most akkor nőtt a cégünk értéke, vagy sem? Ez itt a döntő kérdés.

A számok nem hazudnak. Ha nem jól megy a cégünk, akkor gyakran erről nem hajlandók tudomást venni a tulajdonosok. Pedig még az is sokkal jobb, ha előre tudjuk, hogy csődbe megyünk, mint ha hirtelen szakad ránk a plafon, és egészen addig csak áltattuk magunkat.

Aztán a harmadik fontos szám az üzemi vagyon/éves üzemi eredmény. Ez a részvénytársaságoknál a híres P/E megfelelője: azt mutatja hány év alatt képes kitermelni annyi pénzt, amennyiből az egész benne lévő cég megvehető. És itt nagyon vigyázni kell. Ennek a számnak stabilan működő, már nem növekedő cégeknél 10 alatt kell lennie, igazából az 5 az ideális. Dinamikusan növekvő cégeknél mindenképpen 5 alatti számnak illik kijönnie. Ha 15, pláne 20 feletti értékek jönnek ki, akkor nagy baj van, egy túletetett gyerekünk, illetve cégünk van. Gondoljunk bele, a 20 azt jelenti, hogy a cégben lévő minden 100 forintunk évente adózás előtt 5 forintot termel. Ennél, még ha a bankbetétbe raktuk volna a pénzünket, még akkor is többet kaptunk volna, minden idegeskedés és munka nélkül.

A másik szívemet elszorító dolog, amikor a vállalkozóknak a már a cégükből kivett pénze elpárolog.

Számtalanszor elmondtam már: minden vállalkozónak a cége mellett rendelkeznie kell egy saját elkülönített vagyonnal – amit James Clavell után én csak “leszarási pénznek” szoktam nevezni –, amiből, ha megunjuk, vagy becsődöl a cégünk, akkor megélhetünk, vagy új vállalkozást indíthatunk. A vállalkozók legtragikusabb hibája, ha ezt elhanyagolják.

Sajnos ott sincs minden rendben, ha megvan. Ha a vállalkozó tényleg rendszeresen kivesz pénzt, és egy részét nem éli fel, hanem felhalmozza a saját tartalék alapjában. Mert valahogy ez a pénz nagyon gyakran eltűnik. Mi ennek az oka? Miután ez a dolog meglepően gyakori – ezzel komolyan kellett foglalkoznom az utóbbi időben.

A gyakorlatban ezt a kivett pénzt a vállalkozók befektetik. És itt kezdődik a gond – a többség megdöbbentően kockázatvállalóan fekteti be. (Erre mondta kommentárként az egyik kiváló cégtulajdonos ügyfelem: “Egy konzervatív befektetés olyan unalmas!”) Odaadják olyan befektetésre amire nem kellene. És a tartalékalapjuk huss – elszáll.

A befektetés sem más, mint a vállalkozásunkban lévő pénz. Azt ugyanúgy kontrollálnunk kell, arra ugyanúgy oda kell figyelni, hogy nőjön. Ezért itt is vagyonmérleget kell vezetnünk, hogy itt is növekedési pályán tudjuk tartani ezt a vagyont.

Javaslom, hogy most rögtön indítsanak maguknak egy saját – virtuális – befektetési alapot. Ebbe lesz a tartalék cégből kivett pénzük. Erre is készítsenek összegzést, hol van ez a pénz milyen formában, ma mennyit ér (milyen kockázat mellett fektették be). Ezt hónapról-hónapra vezetni kell és látni kell, mit változik éves és havi szinten. A saját befektetési alapunkat pontosan azzal a gondossággal kell kezelnünk, ahogyan a vállalkozásunkban lévő pénzt – sőt még inkább. És különösen óvakodnunk kell, a rokoni kölcsönöktől, a szélhámosoktól, a meggondolatlan vállalkozások indításától és a maszek tőzsdézéstől. Az utóbbi években ezek vezetik a listát a halálos kategóriában. És ennek a kezelésére nem szégyen szakembert igénybe venni…